Dr. Kocsis Xavér – fogorvos, Loft Dent Fogászat

2010-ben diplomáztam a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi karán. Első munkahelyem a Bátorfi Fogászat volt, amelyet mind a mai napig alma maternek tekintek. Úgy gondolom, az itt szerzett munkatapasztalatok a magas szintű szakmai tudás alappilléreit helyezték el a pályámban. Itt mind a hazai, mind a külföldi betegellátásban tapasztalatot szerezhettem, hiszen Magyarországon és Angliában vezető szerepet töltöttek be fogászati ellátás terén. Két évvel később csatlakoztam a Kreatív Dental fogorvosi csapatához, itt jórészt külföldi pácienseket kezeltünk. Rövid határidők mellett kellett teljes szájrehabilitációkat végrehajtanunk, de a sebesség nem ment soha a munka rovására. Itt rengeteget fejlődött a sebességem és a nyelvtudásom. Mivel egy 12 fős orvoscsapat tagja voltam, átláthattam egy klinika működését, emellett a szakma legjobbjaitól tanulhattam a szájsebészettől a protetikáig. 2015-ben egy kisebb páciensforgalmú fogászaton sikerült kamatoztatni a tudásomat, itt leginkább norvég vendégek fogászati kezelése került a fókuszba. 

A saját fogászati rendelő gondolata már 2018-ban megfogalmazódott bennem, így kellett keresnem egy olyan helyet, amely kielégíti mindazon igényeket, amelyeket az elmúlt 10 év során tapasztaltak alapján elvárnék egy fogászati klinikától. Első helyen emelném ki a könnyű megközelíthetőséget, a parkolást és az aránylag centrális elhelyezkedést. Ehhez társul a Dunai panoráma, így talán nem vagyok elfogult, amikor azt mondom; a River Loft épületében megtaláltam mindent, ami a helyszínre vonatkozó elvárásokat illeti. 2020 márciusában kezdtük meg az építkezést, melynek során figyelembe vettem mindazt a tapasztalatot, amelyeket a pályafutásom során a szakma legnagyobbjaitól sikerült elsajátítanom mind esztétika, mind higiénia területén. A letisztult munkakörnyezeten és prémium minőségű anyagok felhasználásán túl a vendég kényelme kapott kiemelt szerepet. Mivel sokan idegenkedve ülnek fogorvosi székbe, igyekeztünk egy sokak számára kellemetlen élethelyzetet ötletes kényelmi megoldásokkal oldottabbá tenni.

Dr. Powell Osiris Miriam – fogszabályozó szakorvos, Loft Dent Fogászat

A fogorvoslás iránti rajongásom egészen gyermekkoromig nyúlik vissza. Fogorvosi diplomámat 2010-ben szereztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Ekkor szerettem bele véglegesen a fogszabályozás szakterületébe, mely soha nem lehet unalmas: komplexitása révén minden eset
valamiben különbözik a másiktól, ugyanakkor lehetőséget ad bármely társszakma (pl. fogágybetegségek, fogpótlások, szájsebészet) betegségeinek, elváltozásainak elkerülésére, enyhítésére vagy akár megszüntetésére is.

Nemzetközi tapasztalataimnak köszönhetően a legmagasabb színvonalú technológiákat és anyagokat alkalmazom. Többéves németországi fogszabályozó szakképzésem és praktizálásom során az egyik legelismertebb klinikán sajátíthattam el többek között a fogszabályozás legmagasabb minőségi ágát képviselő, egyénre tervezett és gyártott, belső fogszabályozó WIN rendszerrel való kezeléseket, melyet Magyarországon egyedülállóan tudok felkínálni pácienseimnek. Jelenleg rendszeresen Norvégiában is praktizálok, ahol egy ottani klinika fogszabályozó szekciójának vezetésére kértek fel. Tudásomat rendszeres, főleg nemzetközi továbbképzések elvégzésével fejlesztem folyamatosan tovább.

Fogszabályozó szakorvosként munkám során különösen fontosnak tartom, hogy egyénre szabott, komplex szemlélettel kidolgozott, hosszú távon jól működő kezeléseket kínáljak fel pácienseimnek. Két szakvizsgás (konzerváló fogászat és fogpótlás, Fogszabályozás) fogorvosként a fogászat több területén is mélyreható gyakorlatot szereztem, így a tervezések során maximálisan figyelembe veszem nem csak az esztétikát, de a funkciót is, hiszen mindkettő kiemelkedően fontos.

A 2017-2018-ban Németországban elvégzett CMD Curriculum óta különös figyelmet tudok fordítani diagnosztikai és terápiás szinten is az állkapocs ízületek működésének, mely kritikus funkcionális szerepet tölt be a fogászat minden területén. Speciális technikáimnak köszönhetően a fogszabályozó kezelés miatt indikált fogeltávolítási rátám csaknem nulla. Ugyanakkor nagy figyelmet fordítok arra, hogy a fogak gyökerei a csontos fogágyban maradjanak. Mindennek köszönhetően kezeléseink hosszú távú stabilitást biztosítanak, melyhez alapvető fontosságú a fogak és az egész rágószerv mindenkörű állapotának és egyéb ellátási igényeinek a szem előtt tartása.

Pácienseim részletes felvilágosítást kapnak a kezelési lehetőségekről, azok lehetséges előnyeivel, hátrányaival, esetleges kompromisszumaival együtt. Így sokszor elkerülhetővé válhatnak esetleges szájsebészeti műtétek vagy fogpótlások és gyakorlatilag nullára csökkenthető a váratlan meglepetések előfordulása.

Az egészen fiatal páciensek jellemzően kivehető készülékes kezelést kapnak, míg a maradó fogak megjelenésétől kezdődően a rögzített készülékeké a főszerep. A fogszabályozó készülékek teljes palettáját kínáljuk: kezdve a valóban láthatatlan belső (linguális) WIN fogszabályozótól, az Invisalign-típusú aligner kezeléseken keresztül a fogak külső felszínére felragasztott hagyományos, továbbá az ún. önligírozó vagy biológiai készülékekig. A modern technológiáknak köszönhetően felső korhatár nincs. Ugyanakkor vannak speciális esetek is, amikor nem feltétlenül kell teljes fogszabályozó kezelésben gondolkodnunk. Az ún. preprotetikai fogszabályozó kezeléseknek köszönhetően akár műtéti beavatkozások kiváltása is lehetségessé válhat.

Ha kíváncsi, milyen lehetőségeket tárhatunk személyre szabottan Ön vagy gyermeke elé, várjuk szeretettel rendelőnkben személyes konzultációs és diagnosztikai időpontra.